Bandázó fiatal farkasokat ijesztett meg egy vaddisznó az Aggteleki Nemzeti Parkban

ÁLLAT

Egy kisebb falkányi fiatal farkas indult el kóvályogni egyik éjjel az Aggteleki Nemzeti Parkban, de nem várt akadályba ütköztek: váratlanul egy vaddisznó állta útjukat.

Hasonló találkozások alighanem mindennaposak a nemzeti parkban, de a WWF Magyarország által adományozott kameracsapdáknak köszönhetően most már bárki láthatja ezeket.

Forrás

A felvételeken azt látni, hogy a fiatal farkasok mitsem sejtve nézelődnek éjjel az erdőben, amikor felbukkan a vadkan, olyan határozottsággal, mintha csak Kubatov Gábor vezényelte volna a helyszínre. A farkasok előbb szétrebbentek, majd miután rendezték kicsit soraikat, visszatértek megnézni maguknak a vaddisznót.

A fiatal farkasok jelenleg a tinédzserkorban vannak, fokozatosan tanulják az önálló életet, de a nemzeti park szakemberei szerint még mindig ugyanazon a pár hektáron belül mozognak. Viszont már nem feltétlenül igénylik a folyamatos együttlétet, egyre többet kalandoznak egyedül.

Egy másik felvételt is közzétett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, ezen azt látni, ez 45 perccel később készült és egy átvonuló vaddisznókonda látható rajta.

Forrás

A WWF és a nemzeti park augusztusban már tett közzé felvételeket a farkasokról, akkor ráadásul nappal készült videót:
Forrás