Mengyi mindent tagadott a kihallgatáson

bűnügy

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartottak.

Az ügyészség szerint Mengyi Roland

tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

A KNYF a politikust vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. Ugyanezen a napon a főügyészség több helyszínen házkutatást tartott, melyek eredményeként több helyszínen bizonyítékokat foglalt le.

A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés azt jelenti, hogy a gyanú szerint Mengyi úgy kért jogtalan előnyt valakitől vagy valakiktől, hogy azt állította, hogy ezért cserébe hivatalos személyt fog megvesztegetni. A megvesztegetésre utalás már súlyosbító esete a befolyással üzérkedésnek, így pedig nagyobb büntetést lehet kapni érte, mint az olyan befolyással üzérkedését, amihez nem társul a vesztegetés belengetése.

Mengyi szabadlábon védekezik. A nyomozás határideje december 12.