A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn sürgősséggel terjesztette be az adótörvények módosítását, ami szerint
ezentúl adótitok lesz, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból.
A sürgős eljárás szerint kedden délelőtt tartották a módosításról szóló általános vitát az Országgyűlésben, ahol Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy az adótitok évtizedes szabályát jobbító szándékkal változtatja meg az adózás rendjéről szóló törvény módosítása. Tállai szerint jelentős változást nem vezetnek be, csak megőrzik a törvény által eddigi is biztosított védelem szintjét. Majd hozzátette, hogy a
jövőben adótitoknak minősül a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az adózó által igénybevett adókedvezmény, jóváírás összege, az adózó által támogatott szervezet neve, valamint a kapott támogatás összege.
Az államtitkár szerint, és most szó szerint idézzük az MTI beszámolóját a vitáról,
a módosításban meghatározott szigorúbb feltételek és az adatok egy részének megismerhetősége összességében hozzájárulhat az adókedvezmények és az ezek alapjául szolgáló juttatások áttekinthetőségéhez.
Tehát Tállai szerint több titok + korlátozott megismerhetőség = jobb áttekinthetőség!!!!4