Az M1 vendége volt kedden reggel Volner János, a Jobbik alelnöke, aki bejelentette, hogy a kormány alaptörvény-módosító előterjesztéséhez a Jobbik olyan javaslatok tesz, amelyek még erősebbé tennék a jogi védelmet. Volner elmondta, hogy a délutánra összehívott ötpárti egyeztetésen fogja ismertetni pártja javaslatait. Arról, hogy Vona Gábor pártelnök személyes találkozót kért Orbán Viktor miniszterelnöktől, elmondta, hogy
"nagyon fontos, hogy létrejöjjön a Vona-Orbán csúcs Magyarországon, mert fontos kérdésekben - mint például a migráció - szeretnének nemzeti együttműködést kezdeményezni."
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki, hogy meglepő módon, de egyetértenek kormány alaptörvény-módosító javaslatával. Közölte, a javaslatban szerepel az a gondoltat, amit mindig is vallottak, hogy "kettős felelősségünk van", azaz az emberséges önvédelem megvalósítása is szerepel a módosításban. (MTI)