Béremelés után csökkent kétszáz fiatal szakorvos fizetése

Egészségügy

Hiába történt béremelés az egészségügyben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megegszüntette a pályakezdő orvosok ösztöndíjait, így ők most

átlagosan 43 ezer forinttal kapnak kevesebbet.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, elmondta, hogy körülbelül 200 fiatal szakorvos érintett, ők jellemzően 2015-ben, vagy előtte szakvizsgáztak, írja a hvg.hu. Az ügy szépsége, hogy az ösztöndíjat tavaly januárban azért vezette be a Balog Zoltán vezette minisztérium, hogy

itthon tartsák a frissen végzett orvosokat.