Eladta a Spéder Zoltán tulajdonában álló A64 Vagyonkezelő szinte teljes tulajdonrészét az FHB bankban. A vevő a Fókusz Takarék és a B3 Takarék.
Spéder Zoltán egyben bejelentette, hogy lemond a bank elnök-vezérigazgatói tisztségéből.
Az ügyletben 15,6 millió darab részvény cserélt gazdát, 480 forintos árfolyamon, tehát közel 7,5 milliárd forint értékben. Ez az FHB tulajdonrészének több, mint 23 százaléka, Spéder cége mindössze százezer részvényt tart meg. Az FHB legnagyobb részvényese a Heinrich Pecina-féle VCP Finanz Holding Kft., amely az utóbbi években látványosan együtt mozgott a bank Spéder-féle irányításával. A 480 forintos árfolyam némi diszkont a mai tőzsdei árfolyamhoz képest, hiszen a bankrészvény ma 495-500 forint között mozgott a BÉT-en.
A Fókusz Takarék tulajdonrésze 9,16 százalék, a B3 Takaréké 7,6 százalék lesz a tranzakció után.
A korábban a kormány által lendületesen támogatott Spéder Zoltán az idei nyár elején totális kormányzati leszámolás célpontja lett (bár az év elején az FHB és az MNV összezördüléséből már látszott, hogy valami nincs rendben). Kőkemény sajtóbeli lejáratókampány, felügyeleti bírság és meginduló nyomozások sora alapozta meg a hadjáratot, aztán a Spéderhez közel álló embereknek kellett távoznia a kormányból, majd a Posta és takarékintegráció irányításából, nem sokkal ezelőtt pedig ingatlancégéből, a BIF-ből szállt ki Spéder, utóbbi esetben Schmidt Mária javára. Spéder nagy érdekeltségei közül már csak az Indexet, Portfolio.hu-t, Napi.hu-t és Inforádiót kiadó médiacég, a CEMP van a (z ex-)bankár tulajdonában.
Korábban Csányi Sándor második embereként az OTP-ben dolgozó Spéder 2008 áprilisa óta töltött be pozíciókat az FHB vezetésében. A bank az ingatlanpiaci válságban gigantikus veszteséget szenvedett el, de komoly állami segítséggel az utóbbi években a víz felszínén tudott maradni. A Spéderék tervei alapján megvalósított takarékintegráció-Posta-rezsiholding rendszer tervei mögül azonban idén váratlanul kiszállt a kormány, Spéder pedig folyamatosan számolja fel pozícióit a magyar gazdaságban.
Fontos fejlemény a történések megértése szempontjából, hogy a takarékintegráció informatikai hátterét beszállító cégben, a Dom-P-ben megjelent Mészáros Lőrinc cégügyi előkóstolója, Csík Zoltán. Az is érdekes, hogy Mészáros Lőrinc maga 1,2 milliárd forint hitelt kapott a B3 Takaréktól.
A B3 Takarék egyébként tíz korábbi takarékszövetkezet egyesüléséből jött létre 2015 augusztusában (Alsónémedi, Balaton-felvidéki, Érd, Ercsi, Forrás, Kaposmenti, Kápolnásnyék, Sárbogárd, Szentgál, Zirci Takarékszövetkezet). A Fókusz Takarékot 1999 óta így hívják, a központja a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászlón van. (BÉT, BÉT)
Szabad kezet kapott Spéder Zoltán a kormánytól, hogy felépítse az OTP riválisát. Aztán váratlanul hatalmas össztűz zúdult rá. Orbánék azt sugallják, hogy a bankár átverte őket, de közben az is látszik, hogy a kormányzati terv megváltozott.
A bank újabb közleményben jelezte, hogy nincs is más vágya, mint hogy az állam és a miniszterelnök kedvére tegyen.
A gecinap semmi ahhoz képest, amit eddigi cinkosukkal, Spéder Zoltánnal művelnek. Ha így nyírják ki a barátjukat, akkor mire számítsanak az ellenfelek?
Szégyenszemre a sajtóból kellett megtudnia, hogy nem lesz többé államtitkár. Ötlete sincs, mi lehetett a baja Lázárnak a munkájával.
A jövőben a fejlesztési miniszter, Seszták miniszter felügyeli a céget.
Már a közgyűlésen többen felvettették, hogy előre lebeszélt szavazáson vesznek részt, állítja a HVG egy hangfelvételre hivatkozva.
Csík Zoltán közvetett tulajdonosként tűnt fel az FHB-takarék-csoport egyik legnagyobb pénzszivattyújában. Egyre több ponton próbálják megtörni Spéder befolyását a takarékintegrációban, egy ilyen pont lehet ez a tulajdonosváltás is.
Spéder Zoltán júniusban a kormány ellensége lett. Márciusban a B3 takarék még 1,2 milliárd forint hitelt adott Orbán Viktor barátjának.