A török elnök szombaton arról beszél, hogy az iraki biztonsági erők nem lesznek képesek egyedül visszafoglalni Moszul városát az Iszlám Államtól. A városhoz közeli, bashiqai táborban állomásozó török erőkről pedig azt mondta, azért vannak ott, hogy megakadályozzák a Törökország elleni támadásokat.
A török kormánynak egy ideje komoly vitája van az iraki vezetéssel az észak-iraki Bashiqában állomásozó török csapatok miatt. Erdogan Rizében azt mondta, Törökország nem hagyná az Iszlám Államnak vagy más szervezetnek, hogy az ellenőrzése alatt tartsa Moszult. Beszélt arról is, hogy a török hadsereg által támogatott szíriai lázadók egyre jobban nyomulnak előre a terroristákkal szemben.
Az ostrom előkészületeihez egyébként az amerikaiak is besegítenek az iraki hadseregnek. A török elnököt leginkább az zavarhatja, hogy a tervek szerint Moszul visszafoglalásából a kurd pesmergák is kivennék a részüket, ami a siker esetén tovább erősítené őket a térségben. (Reuters)