Mulatós sztárt exportál magyar külügy a Közel-Keletre, szúrta ki az Index. A Komáromi Pisti Hivatalos Oldal szombaton jelentette be, hogy a Magyar Főkonzulátus és a kurd kormányzat szervezésében az iraki Erbílben ad koncertet a jövő hétvégén.
A közleményt változtatás nélkül publikáljuk:
"Nagy megtiszteltetés érte Komáromi Pisti. Az állami ünnep kapcsán Irakban kell fellépnie ahol a magyar és a kurd Himnusz mellett a saját odaillő dalait adja elő a nemzetközi hallgatóságnak. A plakát és az információ a szervezők előzetes engedélyével került közzétételre. Mint köztudott Erbil Irakon belül a Kurdok fővárosa, amely 85 km-re fekszik Moszultól az Iszlám Állam főhadiszállásától, a 2014 júniusában elfoglalt iraki várostól. A visszafoglalását célzó katonai hadművelet magas rangú illetékesek szerint akár még ebben a hónapban megindulhat. Reménykedjünk, hogy a zene is hozzájárul, hogy majd béke költözzön a szívekbe."