Ha csinos, fiatal és tehetséges drogdealer vagy, akár meg is úszhatod a börtönbüntetést

Tbg
bűnügy

Az iskolatársainak marihuánát, kokaint és MDMA-t árusító 22 éves Poppy Murray felüggesztettel megúszta, míg társa, 19 éves öccse 7 éves börtönbüntetést kapott Manchesterben.

Forrás: Facebook

A brit testvérpár kábítószerrel kereskedett, a lánynak 80 óra közmunkát kell elvégznie.

Murray ügyvédje azzal védekezett, hogy a lány csodálatos karrier előtt áll, a bőre tönkremehet a börtönben, és egyáltalán, fogalma sem volt arról, hogy a drogkereskedés bűncselekmény Nagy-Briatnniában.

„A rekreációs szerek fogyasztása a brit diákok körében nemhogy nem szokatlan, hanem éppen hogy szokványos”

– védekezett az ügyvédje.

A brit sajtó illetve a közvélemény egy része pedig fel van háborodva, hogy kivételeztek a jó kiállású egyetemistával, akinek szülei évente tízezer fontot fizetnek, hogy iskolába járhasson. (Indepndent)