Szerkesztőségi közleményben reagált a Népszabadság stábja az osztrák Profil című gazdasági hetilapban megjelent Heinrich Pecina interjúra. A felfüggesztett napilapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t tulajdonló Vienna Partner Capitals befektetési céget vezető Pecina szerint azért kellett bezárni a Népszabadságot,
mert a korábbi egyeztetések meghiúsultak, és így akarták tárgyalóasztalhoz ültetni az alkalmazottakat.
Az MTI-hez Murányi András főszerkesztő által eljuttatott közlemény szerint ez nem igaz.
"A lap megjelenésének leállítása előtt a kiadó vezetése nem jelezte, hogy a gazdaságos működtetés megteremtése érdekében korrigálni kell, illetve újratervezésre van szükség"
írják. Hozzátették, hogy az utóbbi években náluk volt a legkisebb mértékű a példányszám csökkenése.
A veszteséges működésről közleményben azt írták, hogy a lap korábbi vezetőinek beszámolója szerint az előző tulajdonos, a Ringier nyomdai és terjesztési akvizíciókhoz is felhasználta a Népszabadság 2004-ig képzett, 2,4 milliárd forintos eredménytartalékát. A Népszabadság szerkesztősége szerint felelős döntést akkor hozhatott volna a lap jövőjéről a tulajdonos és a menedzsment, ha előre közli a lapvezetéssel: milyen működés szerint képzeli el a folytatást és mennyi időt ad az új konstrukció kidolgozására.
A lap munkatársai a felfüggesztés után, az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során - egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett -
"lemondtak októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz."