A fideszes Demokrata felmérése szerint is jobban bírják az emberek Gyurcsányt, mint Rogán Antalt

politika

A Békemenetet is szervező Bencsik András lapja, a Demokrata készített ötszáz fős minta alapján közvélemény-kutatást magyar politikusok népszerűségéről.

Bár a módszertanról nem tudni sokat, de így is mókás a történet: a fideszes házilap szerint ugyanis jelenleg Rogán Antalt jobban elutasítják a megkérdezettek, mint a Demokrata szerkesztőségének sátánját, Gyurcsány Ferencet.

A legnépszerűbb és a legelutasítottabb politikus amúgy egyszerre Orbán Viktor (35, 33 százalék mondta őt legnépszerűbbnek, legellenszenvesebbnek, majd Áder János következik népszerűségben (14 százalékkal és minimális, 1 százalékos elutasítottsággal), harmadik helyen pedig Tarlós István áll. A negyedik Vona Gábor, majd Lázár János, Varga Mihály, Kósa Lajos és Szijjártó Péter a sorrend.

Ezután következik a meglepetés: Gyurcsány Ferenc, talán a lap történetében először, nem tök utolsó. Népszerűsége ugyanúgy 2 százalékon áll, mint a propagandaminiszter Rogán Antalé, de Rogán elutasítottsága nagyobb (8, illetve 11 százalék), ráadásul Rogán elutasítottsága nőtt meg a leginkább a listán szereplő politikusok közül a legutóbbi mérés óta.

Ráadásul Rogán kapta a legrosszabb értékelést, amikor a munkáját kellett értékelnie a válaszolóknak: senkitől nem kapott ötöst, és többen buktatták meg, mint ahányan másmilyen osztályzatot adtak neki. (via 24.hu)