10 éve kötötte el a tankot Horváth Gyuri bácsi

évforduló

2006. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének ötvenedik évfordulóján, amikor rendőrök válogatás nélkül vertek össze békés ünneplőket és tüntetőket, délután volt egy felejthetetlen jelenet: egy tank elindult az Erzsébet téren, és egyenesen a rendőrsorfalig ment.

Az Index felvétele legendás lett, bejárta az egész világot.

A 2000-es évek legnagyobb utcai performanszát Horváth György seregélyesi műszerész vitte véghez. Kollégám, Plankó Gergő az 5. évfordulón készített interjút a radikális sofőrrel, aki azt mondta:

„Nem kell ezt túlmisztifikálni. Láttam, hogy be lehet indítani, ami nem nehéz dolog, ezért beindítottam. Aztán kiszóltam, hogy menjenek el az útból és elindultam. Ennyi a történet.”

Forrás

A most 75 éves Horváth Györgyöt végül 2009-ben közúti veszélyeztetésért, a jármű önkényes eltulajdonításáért és rongálásért 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönre ítélték, 3 évre bevonták a jogosítványát, és 400 ezer forint kártérítést kellett fizetnie. A pénzt a „nemzeti oldal” dobta össze neki, mint mondta, nem tudja, miből fizette volna ki, mert csak 80 ezer forint volt a nyugdíja.