Vasárnap délután a Kossuth téren kifejezetten feszült volt a hangulat, erről számoltak be tudósítóink és erről árulkodnak az internetre felkerült videók is. A térre ugyanis sokan érkeztek azért, hogy kifütyüljék Orbán Viktor beszédét, velük szemben pedig Fidesz-szimpatizánsok, főleg nyugdíjaskorú tüntetők többször kifejezetten agresszívan léptek fel. Többen ütések nyomait mutogatták. Volt olyan kormánypárti résztvevő is, aki azt mondta, tiltakozók ütötték meg.
Rengeteg vitatkoztak kiabálva, és sok konfliktus tettlegességig fajult.
Ez a videó például a Tumblrre került fel és nem úgy tűnik, mintha méltóságteljes megemlékezés tartana éppen:
A térre szintén síppal érkező történészt, Ungváry Krisztiánt is megütötte valaki, aki utána el is szaladt. Ő vérző fejjel folytatta tovább a sípolást.
Dulakodás képei láthatóak ezen a videón is:
Ezen pedig Fidesz-szimpatizánsok üvöltöznek sípolókkal. Itt is átjön a méltóságteljes megemlékezés hangulata:
Egy sípoló interneten közvetítette végig élőben, miken ment át tiltakozás közben, az ő videóját itt lehet megnézni.
Beszéltünk olyan tiltakozóval, akit hátulról rugdosták, miközben fütyült, majd a biztonsági őrök vezették ki, ekkor a földre is került. Egy másik tüntető beszámolója szerint kamerázás közben ütötték meg, majd őt is kivezették a biztonságiak, de azt mondták, hogy ez a "saját védelmében" történik. Többen voltak, akiket sípolás miatt a biztonságiak dobtak ki a tömegből.
A rendezvényt a Valton Security biztosította, teljes kordonnal vették körbe a Kossuth tér nagy részét, de azt, hogy Orbán Viktor beszédét hangos fütty zavarja meg, így sem tudták megakadályozni. A tér külső részein alig lehetett hallani Orbán szavait.