A KDNP nem hagyja annyiban: havi két vasárnapot újra bezáratnának

POLITIKA

Még december végéig parlament elé viszi vadonatúj törvényjavaslatát a KDNP, mert azt szeretnék elérni, hogy a törvény szava biztosítson legalább havi két szabad vasárnapot a kiskereskedelmi dolgozóknak, és még tetejébe azt is, hogy vasárnap senki ne dolgozhasson 8 óránál többet áruházakban.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetõje, a párt alelnöke sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP kihelyezett évadnyitó frakcióülésének kezdete elõtt Balatonfüreden 2016. szeptember 7-én...MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke tolmácsolta Harrach Péter pártelnök zseniális ötletét a mindig jól értesült Magyar Időknek.

Bubenkó szerint óriási a felháborodás a dolgozók körében, akiket a vállalatok arra kényszerítenek, hogy még november végéig vegyék ki szabadnapjaikat, mert decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. Szerinte ez általánosan jellemző gyakorlat. Arról nem esett szó, hogy a hiány az alacsony bérek és rossz munkakörülmények miatt van, így aki maradna is a szektorban, inkább külföldön próbál szerencsét.

A szakszervezet részéről az is elhangzott, hogy a boltzár bevezetése előtt ment a riogatás a várható súlyos veszteségekről, és nem lett az egészből semmi. Ezért el akarják elérni, hogy "a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítva legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára." És a KDNP-re számíthatnak, mert a róluk úgyse jut semmi más az emberek eszére, mint a boltzár. (Magyar Idők)