A Pornhub megvenné a Vine-t, és pornóoldalt csinálna belőle

gazdaság

A Twitter úgy döntött, leállítja a tulajdonában lévő Vine videómegosztó oldalt. A Vine amúgy nem olyan videómegosztó, mint a Youtube, mert csak rövid videókat lehet megosztani rajta, amiket aztán loopolva játszik. A Vine egész komoly közösséget hozott össze, még saját sztárjai is vannak, mint például ez a gyerek ezzel a remek videóval:

Forrás

A Twitter döntése ellen tiltakozott a Vine alapítója, Rus Yusupov is, aki 2015-ben ment el a cégtől. De a tulajdonos hajthatatlan, azt mondják, a Vine felhasználóbázisa nem növekszik elég gyorsan, és a Twitter is komoly pénzügyi gondokkal küzd, sok munkavállalójáét valószínűleg rövidesen el kell küldeniük.

A Vine sztárjai nagyon mérgesek, a többségük a Youtube-on, a Facebookon vagy az Instagramon, vagy mind a hármon folytatja.

De talán lehet esély a Vine megmentésére is, a Pornhub például bejelentkezett, hogy megvenné a Twittertől a céget. A Pornhub elnökhelyettese azt írta a Twitter vezérigazgatójának írt levelében, hogy a Vine eladásából legalább a Twitter is készpénzhez jut, a Pornhub pedig pornóoldalként üzemeltetheti a Vine-t, mert az elnökhelyettes szerint

a legtöbb embernek amúgy is épp elég manapság 6 másodpercnyi pornó.

Az amerikai médiában megoszlanak a vélemények abban, hogy a Pornhub komolyan gondolja-e ezt az ajánlatot, vagy csak marketingfogás a vételi szándék belengetése. (CNBC, NextWeb)