Ballisztikus rakétát lőttek ki Mekkára a jemeni lázadók

külföld

Ballisztikus rakétát lőttek ki csütörtökön Mekkára, az iszlám legszentebb városára a jemeni húszi lázadók - jelentette a szaúd-arábiai állami hírügynökség pénteken.

A lázadók ellen Szaúd-Arábia vezetésével harcoló erők lelőtték a rakétát, amikor az 65 kilométerre volt a várostól. Kár nem esett, és a koalíció azonnal válaszcsapást mért arra a helyre, ahonnan a rakétát indították.

Mekkában több szentély is van, köztük a Nagy Mecset, ahol a Kába követ őrzik.

Jemen elűzött elnökének egyik katonája Ádenben 2015-ben. (AFP PHOTO / STR)

A húszik egy közleményben elismerték, hogy egy Burkan-1 típusú ballisztikus rakétát lőttek ki Szaúd-Arábiára, de azt állították, hogy nem a szent helyeket vették célba, hanem a Dzsiddában lévő nemzetközi repülőteret, amely a legforgalmasabb a királyságban. A lázadók nagy területet tartanak ellenőrzés alatt Jemen északi részében, a szaúdi határ mentén, beleértve a fővárost, Szanaát is.

A felkelők ellen egy koalíció harcol, aminek legfontosabb ereje Szaúd-Arábia. Az állam nagyrészt azért avatkozott be a háborúba, hogy biztosítsa a szaúdi kőolaj kijutását a Vörös-tengeren és az Ádeni-öblön át az Arab-tengerre. (MTI)