Az Irán által támogatott iraki síita milíciák a kormányerők megsegítésére támadást indítottak szombaton az Iszlám Állam (ISk) dzsihadista szervezet állásai ellen a kormányerők és szövetségeseik által ostromlott észak-iraki Moszultól nyugatra.
A Hasíd Saábi vagy közkeletű nevükön Népi Megmozdulás Egységei (PMF) az Iszlám Állam egyik, Moszultól nyugatra fekvő erőssége, Tal-Afar település irányába haladnak. A területen jelentős számú türkmén lakosság él, és emiatt a hadmozdulat aggodalmat válthat ki Törökországban.
Ahmed al-Aszadi, a PMF szóvivője azt mondta, hogy céljuk elvágni az utánpótlást az iraki Moszul és az IÁ másik fellegvára, a szíriai Rakka között, továbbá szorosabbra vonni a Moszul körüli ostromgyűrűt és felszabadítani Tel-Afart. Ez utóbbi településen kívül Tel Abta és Hatra városokat is felszabadítanák, amelyek közelében az UNESCO világörökségi listáján szereplő régészeti ásatás is található.
A milícia korábbi bejelentésére, hogy Moszul felé törnek, emberjogi szervezetek arra figyelmeztettek, vallási alapú erőszak alakulhat ki a többségében szunniták lakta tartományban. Ezen aggályok csillapítása érdekében Hádi al-Amiri, az egyik legnagyobb síita milícia, a Badr Brigádok vezetője korábban azt közölte, hogy csak a többségében síiták lakta Tal-Afar visszavételére fognak összpontosítani, magába Moszulba nem fognak bevonulni, sem a síita milíciák, sem a kurd pesmergák.
Irakban a lakosság nagyobb része síita, de az ország északi és nyugati részén az iszlám szunnita ágát követők vannak többségben.
Moszul ostromáról korábban részletesebben is írtunk:
Hétfőn megkezdődött az Iszlám Állam utolsó fontos iraki bázisának ostroma, amit a síita-szunnita-kurd-amerikai-török koalíció előbb vagy utóbb, de meg fog nyerni. A kérdés csak az, hogy utána mi lesz.
(MTI, BBC)