Az operabarát, aki a múlt héten terrorveszélyt idézett elő, amikor előadás közben szétszórta barátja hamvait a nézőterén, bocsánatot kért a New York-i Metropolitan Opera vezetésétől.
A Dallasban élő Roger Kaiser Peter Gelbhez, a Met vezérigazgatójának írt levelében azzal magyarázta a tettét, hogy még 2012-ben megígérte a rákbeteg barátjának, hogy a halála után több neves operaházban fogja szétszórni a hamvait, így „örökre élvezheti a csodálatos zenét”.
„De ez a haldokló barátnak tett kedves gesztus balul sült el. Hűséges operabarátként a cselekmény súlya nagy nyomással nehezedik rám”
– írta.
A New York-i operaházat Rossini Tell Vilmos című operájának második felvonása után szombaton ki kellett üríteni, mivel Kaiser a hamvakat a zenekari árokba szórta a szünetben. A gyanús fehér por miatt riadóztatták a rendőrséget és a mentőket is, és a nyomozás miatt törölték a Met szombat késő esti előadását is. A rendőrség már aznap éjjel közölte, hogy emberi hamvakat szórtak szét az operaházban, és felvette a kapcsolatot az elkövetővel, de nem emeltek vádat ellene.
Peter Gelb a válaszában közölte, hogy elfogadja Kaiser őszinte bocsánatkérését annak ellenére, hogy a férfi cselekedete idegtépő órákat idézett elő az operaházban, két előadás nézőközönségének okozott csalódást, és több 1000 dollár anyagi kár érte az intézményt. (MTI)