Miután idén januárban ünnepelte a harmincadik születésnapját a minden szempontból korszakalkotó Tudósok zenekar, csütörtökön újabb fontos eseményhez érkeztünk: ezen a napon tölti be 50. születésnapját a zenekar minden szempontból korszakalkotó vezetője, DrMáriás.
A dupla-kerek évforduló örömén kettős ajándékkal kedveskedik a zenekar. Egyrészt bemutatják új lemezüket, az Alzheimer Karaoke-t, amit itt lehet most először hallani:
Másrészt pedig hamarosan lesz születésnapi buli is, koncerttel és kiállítással. A koncert november 5-én, szombaton lesz az A38-on, a kiállítás pedig szintén ott fut, de az már pár napja látogatható. Ezen DrMáriás politikus- és celeb-festményeiből lehet majd megtekinteni egy komolyabb válogatást.
Amolyan beharangozóként mi is bemutatunk most párat, hogy kedvet csináljunk a Virágozzék minden virág című tárlat látogatásához: