Dárdait öt-hat klub, köztük a BL-negyeddöntős Wolfsburg is vinné

sport

A Nemzeti Sport számol be arról, hogy a német Bildnek nyilatkozott Dárdai Pál arról, hogy az utóbbi időben öt vagy hat ügynök is bejelentkezett nála és kecsegtető ajánlatokról beszéltek.

„Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyéves szerződésem van, tavasszal mindig leülünk a klubmenedzser Michael Preetzcel, és beszélgetünk. Amíg mindkét fél elégedett, addig Berlinben folytatom”

mondta az edző.

A szintén német Kicker magazin szerint az egyik ajánlattevő a Wolfsburg, ami a legutóbbi Bajnokok Ligája szezonban a legjobb nyolc közé jutott, most viszont csak vergődik a Bundesligában.

„Ha már nem elégedett a klub vezetősége a vezetőedzői munkájával, bármikor visszatérhet szerződése alapján a Hertha utánpótlásához. De ez nem fog megtörténni. Őszinte és sikeres munkájával klubok sorának a kívánságlistájára került. Dárdai olyan ember, aki előtt hatalmas lehetőségek nyílnak meg”

– írja a Kicker. A Berliner Zeitung szerint is kérdéses, hogy meddig marad a Herthánál az edző, a napilap szerint jelenleg évi 700 ezer eurós keres Dárdai, miközben a Wolfsburg akár 2,1 milliót is adna neki.