Még mindig hallgat a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi

bűnügy

A Magyar Idők kérdésére válaszolva a Központi Nyomozó Főügyészség közölte:

még mindig nem történt meg a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, P. László folytatólagos kihallgatása.

A lap szerint a nyomozások során általános eljárás, hogy ha a gyanúsított megtagadja a vallomástételt, a hatóságok nem presszionálják a meghallgatást, megvárják, hogy ő maga kezdeményezzen. P. László megtagadta őrizetbe vétele után a vallomástételt, rajta múlik, hogy mikor hallgatják meg.

(MTI/Varga György)

Az ügyészség helyettes szóvivője, Simon Richárd a Magyar Időknek megerősítette azt az értesülést, hogy jelenleg a gyanúsított kapcsolatrendszerét térképezik fel, keresik esetleges megbízóit, illetve vizsgálják, hogy a hosszú ideje munkanélküli P. Lászlónak honnan volt három és fél millió forintja, amiből márciusban présházat vásárolt a Zala megyei Homokkomáromban.

A gyanúsított ügyvédje, Brunner Tamás a Magyar Időknek elmondta, hogy

P. László nem panaszkodik, fizikailag jól viseli a fogságot.

Az ügyvéd már megkapta a letartóztatás során a bíróság elé tárt nyomozati iratokat, ami a szokás 2-3 oldalhoz képest kétezer oldalra rúg. A védő elmondta azt is, hogy a gyanúsított édesapját jelölte ki kapcsolattartónak, ő látogathatja a büntetés-végrehajtási intézetben, amit eddig már többször meg is tett. Brunner szerint P. László továbbra is fenntartja, hogy

nincs köze a robbantáshoz.