Bár a parlament nemzetbiztonsági bizottságának mai ülésén az Orbán Viktor szomszédjába költöző, az FBI által régóta körözött szaúdi üzletemberről esett szó, a bizottság szocialista elnöke szerint ami odabent elhangzott, az szinte mind minősített információ, így nem tudtunk meg szinte semmit az ügyről.
Molnár Zsolt annyit azért elmondott, szerinte nem igaz, amit Orbán miniszterelnök mondott korábban, miszerint a hatóságok nem tártak fel nemzetbiztonsági kockázatot Pharaon hazai tartózkodásával kapcsolatban. Molnár szerint az illetékesek azt válaszolták az ülésen, hogy az eredménytelen adategyeztetés miatt nem tudtak fellépni akkor, amikor a férfi Magyarországon járt. Ahogy Molnár fogalmazott:
"Azért ütközöm mindig falakba, mert a személyazonosság megállapítása miatt gyakorlatilag most is ott tartunk, hogy nem tudni, hogy egy, kettő, vagy három Pharaonról beszélünk. Születési évszámok, helyek, adatok térnek el"
(via HVG )