Büntetőügy is indul a gazda ellen, aki 4 éve a saját földjén engedéllyel visszanyírt néhány bokrot

bűnügy

Gabnai Ernő négy éve úgy döntött, hogy visszanyírja a földjén növő bokrokat. Beszerezte az ehhez szükséges szakhatósági engedélyeket, fogott egy cserjevágót és vágott. Emiatt került minden idők legnagyobb magyar kártérítési perének középpontjába.

Gabnai a bokrok visszavágásával ugyanis egy természetvédelmi őr állítása szerint, egy nagyon ritka, védett lepkefajt irtott ki. Ezért polgári per indult ellene, amiben

a hatezer keleti lápi bagolylepkehernyó elpusztításáért másfél milliárd forint megfizetésére akarták kötelezni.

Ilyen egy óriás lápi bagolylepke (By Dumi - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0)

A vádnak végül nem sikerült bizonyítania, hogy 2012 telén akár egy ilyen hernyó is megfordult Gabnai földjén, ezért az elsőfokon eljáró bíróság minden vád alól felmentette a férfit. Az ügyészség azonban fellebbezett. Most a Blikk szerint az Alkotmánybíróságnak kell döntést hoznia az üggyel kapcsolatban, a felek erre a döntésre várnak.

Közben viszont büntetőeljárás is indult a gazda ellen, az első tárgyalás november 15-én lesz Debrecenben.

Gabnai védője, dr. Zeke László szerint

„Természetkárosítás miatt most felfüggesztett börtönbüntetést kért rá az ügyészség,

és amennyiben a vád bebizonyosodik, 14 millió forint megfizetésére is kötelezni fogják védencemet.” (Blikk)