A Bors azt írja, hogy még a TV2 tulajdonosa, Andy Vajna is „szemtelenül magasnak” találta az összeget, amibe a Miss Universe döntőjének műsorgyártása kerülne. Pedig a verseny tulajdonosa és szervezője Vajna felesége, Vajna Tímea.
A Bors szerint a TV2 legnagyobb műsorgyártója, az IKO 150 milliós költségvetéssel vállalta volna el a Miss Universe gyártását, de ezt a TV2 túl nagy árnak találta, ezért nem állapodtak meg. Egyelőre nem tudni, ki viszi majd műsorra a szépségverseny döntőjét.
A Bors felhívta a figyelmet arra is, hogy míg korábban Vajna Timi minden évben ezerrel promózta a versenyét, addig most alig találni sajtómegjelenéseket a közelgő döntőről. Valószínű, hogy ez is a közvetítéssel kapcsolatos bizonytalanságok miatt lehet. (Bors)