A róla terjedő pletykák miatt beszélt vén kurvákról a közgyűlésen a szolnoki polgármester

POLITIKA

A szolnoki polgármester, Szalay Ferenc azt állítja, nem a közgyűlésen felszólaló idős nőre mondta azt, hogy „ennyi vén kurvát”. Az erről szóló videót csütörtökön jelentették meg a szocialisták. A hvg.hu-nak Szalay elismerte, hogy tényleg elhangzott a megjegyzés, de hozzátette, hogy azt nem a napirenddel kapcsolatban mondta.Szalay Ferenc és Orbán Viktor Tiszaligeti Stadion megnyitóján Szolnokon 2016. április 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az erről kiadott közleményében a polgármester azzal magyarázta a történteket, hogy a kiszólást „a nap folyamán az egyik kollégám által elmondott információ váltotta ki, mely szerint egyesek újra olyan pletykákat terjesztenek rólam a városban, melyek hosszú időn keresztül rendkívüli módon megviselték a családomat, s különösen a feleségemet. A hazug vádak felzaklattak, feldühítettek, aminek a nap során magánbeszélgetésben többször is hangot adtam, néha talán nem oda illő módon”.

A róla terjedő pletykát nem részletezte, csak annyit tett hozzá, hogy nem kívánja senkinek, hogy valaha is szembesülnie kelljen olyan hazugságokkal, amiket róla terjesztenek.

Ugyanakkor felszólította az MSZP-t, hogy „ne sározza be egy idősbarát önkormányzat díjjal kitüntetett közgyűlés munkáját”.