"Amikor az elnökségem ötletéről beszélek, nem azt mondom, hogy politikai nézeteim lennének. Nincsenek politikai nézeteim, csak az emberiségről, az emberekről és az igazságról vannak nézeteim" - nyilatkozta Kanye West, a világ legcelebeb celebe Annie Macnek, a BBC Radio 1 legendás DJ-jének egy még nem sugárzott interjújában az All Hip Hop értesülései szerint.
Kanye, aki már 2015 szeptemberében meglebegtette, hogy 2020-ban megpályázza az elnökséget, ebben az interjújában újra bejelentette, hogy így tesz majd. Mint mondta, Trump megválasztása után tízezrével árasztották el a kérések a twitterét.
"Ha van bármi, amivel még életemben jobbá tehetem a világot, azt meg fogom próbálni" - mondta Kanye.