A kanadai Prince Edward Islanden lév Rollo Bay-ben élő Jimmy Kickham a St. Alexis templom közelében álló temetőben a nyáron
megásta a saját sírját.
A 89 éves férfi több mint 50 éve üzemeltet egy építési vállalkozást, tehát élete nagy részét sírásással töltötte el. Azt, hogy egy markológéppel ő maga, már életében megásta a saját sírját, azzal indokolta, hogy
imád ásni.
Mint mondta, úgy döntött, hogy ha megéri a 90-et, megássa a saját sírját is. Szerdán tölti be a 90-et.
Annak ellenére, hogy nyugdíjas, a legtöbb napon most is dolgozik, méghozzá ugyanazzal a Massey Ferguson kotróval, amit 45 éve vett.
Hiába kanadai, valószínűleg Clint Eastwood is gratulálna neki, hogy nem hódolt be a puhapöcs generációnak.
Egyébként a szlovákiai Trencsénben épp a hétvégén rendezték meg a Nemzetközi Temetkezési Kiállítással egybekötött sírásó versenyt. (CBC)