Pharaonról kér tájékoztatást az amerikai követségtől Harangozó Tamás

POLITIKA

Az ATV-ben jelentette be az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy mivel a magyar kormány folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz Ghaith Pharaonról, az amerikai követségtől kér tájékoztatást a körözött bűnözőről. Harangozó Tamás szerint sokat elárul az ügyről, hogy

Orbán eddig sem az ellenzéki állításokat, sem a botrányt kirobbantó Magyar Narancs cikkében foglaltakat nem cáfolta, még csak helyreigazítást sem kért.

A szocialista politikus szerint ha Orbán közvetlen, vagy közvetett módon üzleti kapcsolatban áll egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözővel, az Magyarország számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Harangozó emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök egy amerikai titkosszolgálati játszma részének nevezte a Pharaon-ügyet a Parlamentben, emiatt ír levelet a héten Colen Bell-nek

"Amikor egy európai miniszterelnök bármilyen ügyben amerikai titkosszolgálati játszmáról beszél, akkor az amerikai félnek is világossá kell tennie, hogy mit tud erről az ügyről,"

mondta a szocialista politikus.