Szerda délután nyilatkozott a 24.hu-nak Gyurta Dániel arról, hogy egyetért Hosszú Katinka előző nap megfogalmazott véleményével.
Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát,
mondta Gyurta. Nem sokkal később arról számolt be az MTI-nek az úszók szövetségi kapitánya, Hargitay András, hogy telefonon beszélt Gyurtával, és tisztázták, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett.
"Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Ő annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön,"
mondta Hargitay, aki szerint
"az olimpiai bajnok mellúszó nem kíván a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta arra, hogy szavai átértelmezését tisztázza."
Gyurta Dániel az MTI hírére reagálva Facebook-oldalán megerősítette: kiáll eredeti véleménye mellett.
"Sohasem voltam rászorulva, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a számba, ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat,"
írja az úszó. Hogy Hargitay miért gondolta azt, hogy úgy állítja a szövetség, és Gyárfás Tamás oldalára Gyurtát, hogy megmásítja szavait, nem tudni.
Szerda este Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Kapás Boglárka mellett állt ki a rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó, Bernek Péter is. A sportoló menedzsmentje úgy fogalmazott, hogy
"a szövetség elnöke által elmondottak, miszerint ő és kollégái mindenben lesik versenyzői kívánságait és ott támogatják őket, ahol tudják, valójában csak üres frázisok, valóságtartalmuk csekély!"