Harmincnyolc fát vágnak ki a Múzeumkertben

Budapest

Elkészült a Múzeumkert fakatasztere és a növényállomány teljes számbavétele, jelentette be Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Az intézményvezető a felújítás előtti felmérésről elmondta, hogy míg egy 2008-as vizsgálat azt állapította meg, hogy a kert fáinak 40 százalékát kell kivágni, addig a mostani szerint jóval kevesebb fa cserélendő.

Egervári Krisztián kertészmérnök, faápoló elmondta:

  • 227 fát,
  • 34 facsemetét és magoncot,
  • 75 jelentősebb cserjét
  • és 50 cserjefoltot mértek fel,
  • Ócsvári Gábor kertészmérnök 152 fán műszeres vizsgálatot is végzett.

A felmérés eredménye szerint a faállomány a Múzeumkertben elöregedett. Egervári szerint 167 egyed ápolásra szorul,

"38-at pedig ki kell vágni, de számos facsemetét is ültetnek majd."

A kertészmérnök nem árulta el. hogy mennyi fát ültetnek a kivágottak helyébe. (MTI)