Az MTK európa-bajnoki bronzérmes úszója is csatlakozott Hosszú Katinkáék Gyárfás-ellenes tiltakozásához.
Kozma Dominik a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményében azt írta, „elérkezettnek látom az időt, hogy kiemelten eredményes válogatott társaimmal egyetértésben kiálljak az ügyért, amely a teljes magyar úszósport jövőjét érintő reformokat hivatott szorgalmazni”.
Szerinte az elmúlt években sajnálatos módon a Magyar Úszószövetség részéről a demokratikusnak semmiképp sem nevezhető, objektivitást gyakran mellőző eljárások, döntések születtek, amelyek megnehezítették a versenyzők és edzőik munkáját, amivel kockáztatták felkészülésük nyugodtságát és eredményességét az aktuális világversenyekre.
„Remélem, példátlan összefogásunk eléri célját, hogy a szövetséggel együttműködve megtaláljuk a megoldáshoz vezető utat, amely valós békét, az eddigieknél professzionálisabb és még sikeresebb magyar úszósportot adhat a világnak” – zárta a közleményt a válogatott úszó.
Korábban Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn állt be Hosszú Katinka mögé, aki lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét.