Szombaton megmentheti a Gesztenyéskert fáit!

környezetvédelem

Leglelkesebb és legkedvesebb szomszédunk, József, a Novotel főkertésze idén ősszel is megrendezi szokásos famentő akcióját a Gesztenyéskertben. Régi olvasóinknak nem lehet ismeretlen József, aki a Gesztenyéskert fáinak megmentése mellett minden évben karácsonyi ünnepséget is rendez az udvaron, és olyan gonddal kezeli a ház faliújságját, hogy nincs az az ünnep, amiről elfeledkezhetnénk.

Szomszédunk, József mutatja, hogy milyen rusnyán szétrágja az aknázómoly a gesztenyefákat.

József volt az, aki munkássága során rájött, hogy a gesztenyefákat leginkább fenyegető aknázómolyok az avarban petéznek, így a legtöbbet azzal lehet segíteni a fáknak, ha ősszel, a levélhullás után az avart gondosan összegyűjtik. Ebből adódott az immár sokadjára megrendezendő őszi avargyűjtés ötlete, amit munkáltatója, a Novotel is felkarolt. Idén a szálloda igazgatója, Laurent Lassier és a rendezvényigazgató Győri János felajánlásából az avargyűjtőket igazi dőzsihabzsi várja, a szombat reggel kilenckor kezdődő gyülekező alatt már kávét, teát, kakaót, csokis párnát, vaniliás tekercset, sós aprósüteményt, üdítőt és ásványvizet, a 11-től kezdődő gereblyézés után pedig fél egytől szendvicseket szolgálnak fel a famentőknek, akiket 10:30-tól zenés programok is szórakoztatnak.

Az esemény sztárvendégei Bálint Gyuribácsi György kertészlegenda, Sándor Gyuri György humoristalegenda és Benkő László zenészlegenda lesznek, a Vienna Konzervatórium növendékei pedig idén is eléneklik József szerzeményét, a környezetvédő dalt! Öltözzenek meleg mackóruhába és ragadjanak - a helyszínen biztosított - gereblyét!

Kapcsolódó cikkek