Továbbra is követelik a Magyar Úszószövetség vezetőjének távozását a sikeres magyar úszók, derül ki Hosszú Katinka sportoló hétfő reggeli Facebook-posztjából, amely a hétvégén tartott, ezek szerint sikertelen egyeztetés után született:
Az úszó szerint hiába ígérte meg Gyárfás, hogy bizottságokat állítanak fel a felmerült problémák, nézeteltérések rendezése érdekében, ezeket a bizottságokat „nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a problémákat feltárják, hiszen tagjai egytől egyig függő̋ viszonyban vannak a meglévő̋ rendszerrel.”
A sportolók szerint:
„Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét.”
A közlemény egy 7 pontos listát tartalmaz, amelyben a tiltakozó sportolók egyetértettek:
Az úszók és a sportolóknak járó állami támogatások szétosztását végző szövetség viszonya a riói olimpia előt romlott meg igazán, többek között azért, mert a szövetség visszaél hatalmával, az EMMI-től kapott támogatásokat a professzionális sportban teljesen ismeretlen feltételekkel, ráadásul szűkösen és átláthatatlan módon osztják szét a sportolók között.
Az aláírók között ott van Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Czakó Csaba, Bernek Péter, Verrasztó Evelyn és Verrasztó Dávid. (Facebook)