A Magyar Narancs megpróbálta kikérni az Aulich utca 3. szám alatti, harmadik emeleti lakás adásvételi szerződését. A lakás Rogán polgármestersége alatt, még 2011-ben került Fürstner József fogorvoshoz, tőle pedig az Index cikkéből híressé vált Kertész Balázs cégéhez.
Az Aulich utca 3.-ban látták már Rogán és Kertész mellett Habony Árpádot is, és ez a központi helyszíne az említett cikknek. Rogán azt mondta, csak kávézni ugrott fel ide. Vasárnap itt avattak korrupciós emléktáblát ellenzéki politikusok.
Az V. kerületi önkormányzat viszont azt közölte a lappal:
a kért szerződés az irattárban "nem található".
Az önkormányzat szerint ez a Földhivatalból beszerezhető. A Magyar Narancs szerint ez törvényesen nem történhetne meg - egy korábbi önkormányzati vagyonelem nem válhat csak úgy kámforrá.
Kertész Balázs pályája egybeforrott Rogánéval. Együtt tűntek fel az V. kerületben, Kertész felesége keres Rogán találmányán, és úgy tűnik, hogy néha még az Eximbank helyett is ők tárgyalnak grúz politikusokkal. Rogán most mégis igyekszik eltüntetni a kapcsolatuk nyomait.
Korábban tagadta, hogy közelebbi kapcsolatban állna a belvárosi jogásszal, de később rájött, hogy kávézgatni azért szoktak együtt.
Szimbólum szimbólum hátán.