Kiderült, hogy miért véd szürke mackónadrágban Király

sport

A válogatottságtól visszavonuló Király Gáborral készített hosszú interjút a Berliner Zeitung, amiből többek közt kiderül, hogy

mióta és miért véd szürke mackónadrágban a kapus.

Király visszaemlékezése szerint mindenről egy feledékeny szertáros tehet.

„1994-ben, Szombathelyen. A szertárosunk elfelejtette magával hozni a fekete nadrágjainkat, a kapusoknak csak a szürke mackónadrágok jutottak. Átöltöztem, majd megnyertünk sorozatban kilenc mérkőzést, a csapatnak pedig remekül ment a játék. Azóta nem tudok elszakadni a mackónadrágtól,”

mondta a kapus.

Fotó: Maja Hitij / Bongarts / Getty Images

A Nemzeti Sport annyiban helyesbíti a Haladás kapusát, hogy az említett 1994–1995-ös szezonban a szombathelyi együttes csak öt, illetve hat meccset nyert meg,

ugyanakkor 15 fordulón keresztül veretlen maradt, és a szezon végén feljutott az NB I-be.