Nemcsak a magyar nyugdíjasoknak lesz szép Karácsonyuk, hanem bizony annak a kanadai dédnagymamának, aki elvitte a jackpotot, egészen pontosan 50 miliót nyert.
Lois Olse – mint azt a Guardian idézi tőle – egy fokkal jobban örült volna 20-30 éve a nyereménynek, így főként a családját fogja vele boldogítani.
Az albertai nő, aki egy kis farmon éldegél el sem hitte egyébként, hogy ennyit nyert, éppen unokáival vásárolt, amikor ellenőrizta a szelvényt egy automatánál.
15 dollárra számított, mint mindig, ám ennél nagyobb szám szerepelt a szelvényen. Olyannyira nagy, hogy eleinte 500 dollárt látott, egy eladó segített neki kibetűzni, hogy a cetlin lévő felirat „50M”, azaz 50 millió.
Persze nem mindenki ilyen boldog. Egy a lottózása rálátó, és a szerencsejátékokkal szemben kritikus forrásunk a következőképpen kommentálta a bomba hírt:
„Gondolj bele: 80 éven át rontotta a jövedelmét a sorsjegyekkel. most pedig, amikor már nagyjából negatív a nyeremény határhasznossága, kikessel. Pár nap, és elhuny. GRATULÁLOK, HA NEKED EZ AD REMÉNYT!!”
– fogalmazott lapunknak a forrás, aki maga kérte névtelensége megőrzését.