„A magyar úszósport megmutatta, hogy a vészterhes időkben olyan összefogásra képes, ami eddigi történetében páratlan”
– kommentálta Gyárfás Tamásnak a Magyar Úszó Szövetség éléről történt távozását Hosszú Katinka olimpiai bajnok, aki kiállásával mindvégig katalizálta a folyamatot.
Az úszó szerint Gyárfás távozása „egy új korszak kezdetét jelenti”, de írásában mindenkit arra figyelmeztet, az igazán nehéz feladat még csak most kezdődik, nem Gyárfás Tamás személye volt az egyedüli akadálya annak, hogy az úszósport megújoljon:
„Továbbra is égető szükség van a hatáskörök tisztázására, átlátható szabályokra, megfelelően alátámasztott válogatási- és forráselosztási elvekre, az edzőtáborok hozzáférhetőségének racionalizálására. Óriási feladat áll még a magyar úszósport képviselői előtt, mert az eddigi kultúrát fel kell váltsa egy demokratikusabb működés.”
Hosszú szerint most minden érintettnek erre a feladatra, illetve a 2017-es úszóvébére kell koncentrálnia, hogy a „a magyar úszósport az őt megillető helyen, a világ élvonalában maradjon.”
Hasonló gondolatokat közölt Gyurta Dániel is azután, hogy Gyárfás a héten lemondott.