Szétrebbent a Népszabadság szerkesztősége

Tbg
POLITIKA

„Murányi András a Népszabadság volt főszerkesztője a Facebook-oldalán közölte, hogy jelenlegi formájában egészen biztosan nem marad együtt a szerkesztőség, és hogy nincs lehetőség arra, hogy egy új befektetővel, régi formájában folytatódjon a Népszabadság”

– írja az Index.

Bár még november elején is úgy gondolták a baloldali politikai napilap utcára tett dolgozói, hogy egy új befektetővel megpróbálnak újra újságot csinálni, Murányi közlése szerint erre egyelőre nem kerül sor.

Sőt, Murányi teljes egészében otthagyja az újságírói pályát.

Cikkünk megjelenése után Hargitai Miklós a következőképpen kommentálta Murányi posztját:

„A főszerk. nyilatkozata arra vonatkozott, hogy a 88 ember számára nincs közös folytatás, de ilyen opció valójában sosem volt az asztalon. Azt, hogy a szerzőgárda nagyobbrészt együtt marad, továbbra sem lehet kizárni.”

(Index)

Kapcsolódó cikkek