"A Petőfi rádió soha nem kereste, és soha nem tárgyalt Balázsékkal a Morning Show kapcsán. Mindvégig ismertük Sebestyén jellemét és közmédiával összeegyeztethetetlen, nívótlan viccelődéseit, így soha, ötletszinten jutott senkinek sem eszébe, hogy vele kellene erősíteni a Petőfin"
- írja közleményében a közmédia csatornáit tömörítő MTVA kommunikációs osztálya. A Kobza Miklós által vezetett sajtóiroda arra reagált, hogy ma a Morning Show stábja sajtótájékoztatón jelentette be: a továbbiakban az Andy Vajnához tartozó Rádió 1-en lesz hallható az ország legnépszerűbb reggeli rádiós műsora.
Sebestyén Balázs műsorvezető konkrétan azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a közmédián nem éreznék biztosítva, hogy arról és úgy beszéljenek, ahogyan szeretnék, ezért is döntöttek Vajna csatornája mellett. Ezt cáfolta most kategorikusan a közmédia.
"Senkiben sem merült föl a Petőfi döntéshozói közül, hogy leigazoljunk egy olyan figurát, aki egyik reggel a gólyatábori erőszak áldozatain poénkodik, aztán pedig napról napra másoknak szólogat be, a lehető leggyerekesebb, erőltetett moralizálás kíséretében"
- áll még a közleményben, ami azzal zárul, hogy a közmédiának nem volt, jelenleg sincs, és soha sem lesz szüksége olyan jellemű alakokra, mint Sebestyén Balázs.
Sebestyén Balázs és műsora nem sokkal azelőtt távozott a Class FM-ről, hogy a kereskedelmi rádiónak megvonták volna a sugárzási jogosultságát.
A műsorvezető egyébként korábban is konfrontálódott már a közmédiával, fos, nézhetetlen, hazugnak nevezte az MTVA műsorgyártását, illetve annak egyes részeit.
Az MTVA-nak nemet mondtak, mert ott nem látták garantálva a szabadságot. Bezzeg a kormánybiztos kaszinómogul médiacár filmmágnásnál!
Hétfőn reggel is torát ülte az ostobaság a Class FM-en.
Élő adásban!