Kevesebb fiatal jár templomba, mióta az Orbán-kormány kötelezővé tette a hittan vagy erkölcstan oktatását az iskolákban, panaszkodták katolikus egyházi elöljárók a HírTV-nek. A Magyar Katolikus Konferencia titkára Mohos Gábor kijelentette, hogy a három éve bevezetett intézkedés után
számos katolikus plébánián szűnt meg a hittancsoport,
az országnak egy részein a fiatalok negyede tűnt el a misékről. A titkár szerint új kihívást jelent az egyházközösségeknek, hogy hogyan vonhatják be a plébánia életébe ismét a gyerekeket és a szülőket.
A váci megyéspüspök, Beer Miklós szerint a szülők letudják azzal a vallásos nevelést, hogy az iskolában megvolt a hittan, a templomba járás már elmarad.
„Nem veszik észre, vagy nem értik meg, hogy az elsőáldozásra való felkészítés az a keresztény életbe való bevezetést is jelenti, vagyis a templomba járást, a közös imádságot,”