Azt mindenki tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök váratlan előkampányba kezdett, és pár napja bejelentette, hogy minden magyar nyugdíjas tízezer forintnyi utalványt kap ajándékba karácsonyra, amit a kormányhivatalok dolgozói fognak személyesen kézbesíteni. Azt is tudja mindenki, hogy váratlan kanyarral végül úgy döntött a kormány, hogy mégsem a kormánytisztviselők, hanem mégis a postások fogják kézbesíteni a pakkokat. (Itt olvashatók a témában írott cikkeink.) Azt viszont eddig senki sem tudta, hogy van, aki jobban jár az egésszel, mint maguk a nyugdíjasok.
A 444 információi szerint Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott most jelentette be Tatabányán, hogy annyira komolyan vették a kormányhivatalnokok tervezett postásmunkáját, hogy arra sikerült jelentősebb összeget felszabadítaniuk. A kártyakihordásra szánt pénzt, bár Orbánék végül úgy döntöttek, hogy a Postára bízzák a munkát, mégis szétosztanák a megyei kormányhivatali dolgozók között. Akik így fejenként 12 ezer forintot kapnak.
Ezt nem jutalom, vagy rendkívüli munkavégzés, hanem bankszámlakompenzáció címén utalják át nekik. (Ez létező juttatás, amivel a munkaadók azt ellentételezik, hogy a bankszámlára utalt fizetések felvételekor a munkavállalóiknak költségei lesznek. A kompenzációi törvényi maximuma havi 1000 forint, vagyis pont évi 12000.)
A dolgot a járásokban az utóbbi napokban jelentették be az érintetteknek, Tatabányán pedig pénteken. Durván 1300 dolgozót érint a jutalom, akik között 15 millió forintot osztanak szét.
Kancz Tatabányán állítólag arról is beszélt, hogy szerinte a kormányhivatalok simán el tudták volna végezni a kézbesítést, viszont nem biztos abban, hogy a Posta képes lesz megbirkózni a feladattal. A kormányhivatali dolgozóknak egyébként előre nem ígértek be semmiféle pluszpénzt a pluszfeladatért, de a kormánymegbízott díjazni akarta a pluszmunkát.
Izgalmas kérdés, hogy ez országos jelenség-e, ezért érdeklődő levelet küldtem a fővárosi és az összes megyei kormányhivatalba. A cikk élesítéséig a BAZ megyei kormánymegbízott kabinetfőnökétől, Társy Józseftől kaptam választ, ezt:
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal az Erzsébet-utalványok esetleges kiszállítása kapcsán semmiféle forrásfelhasználást (kiegészítő juttatás,jutalom stb.) nem tervezett, továbbá ezzel bármilyen összefüggésben intézkedés sem történt.