Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászunk, akiről már elemet is neveztek el a számban, első helyezést ért el a Japánban jelenleg is zajló Toyota kupán, aminek különlegessége, hogy a tornászok csak egyszer mutathatják be gyakorlatukat.
Berki Krisztián az MTI szerint szinte hibátlanul mutatta be 6,7-es kiinduló pontszámú gyakorlatát, amit a zsűri 15,550 ponttal értékelt. Az idei versenyszezon így számára most le is zárult, ezzel a helyezéssel együtt
százszázalékos teljesítménnyel.
Berki ugyanis minden egyes versenyen, ahol idén részt vett, aranyérmes lett - egyedül az emelt szintű tesiérettségije nem úgy sikerült, ahogy várta, mert ott megsérült a bokája. Az ironikus eredménnyel büszkélkedhető sportoló így nyilatkozott a japán verseny után:
„Összességében elégedett vagyok, az elmúlt időszakban sikerült bemutatnom minden versenyen azt, amit elterveztünk, és ezt szeretnénk folytatni jövőre is”