Potápi Árpád: Szent László-évet hirdet 2017-re a nemzetpolitikai államtitkárság

vallás

A nemzetpolitikai államtitkár, Potápi Árpád János keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy

Szent László-évet hirdetnek 2017-re.

Az államtitkár szerint a programsorozat célja, hogy széles körben megismertessék az uralkodó életét és tevékenységét. Erre 80 millió forint áll rendelkezésre. Potápi elmondta, hogy a január 1-jén induló emlékévben a programok lebonyolítását egy külhoni, civil és egyházi szakértőkből álló tanácsadó testület segíti, amelynek elnöke Gaal Gergely. A testület munkásságát Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a Szent László-év egyik kezdeményezője is segíti.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A programok között szerepel

  • vándorkiállítás,
  • az ismereteket bővítő és az uralkodó személyét közvetítő verseny fiatalok számára,
  • valamint tudományos konferencia.

Tervezik még

a nemzeti önbecsüléshez kapcsolódó pályázat kiírását,

Szent László-énekeskönyv újrakiadását és terjesztését, gyermektábor, sportverseny szervezését. (MTI)