Végre egy magyar térburkolat, amire büszkék lehetünk

megújuló energia
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ma már nincs település térkővel burkolt placc nélkül, de úgy tűnik jobban járunk, ha felszedjük mindet. Mert akad egy hazai fejlesztésű alternatíva, aminek valódi haszna is akad.

Nem csak a 24.hu ír az úttörő kezdeményezésről, hanem a tudományos lapok között nagyhalnak számító TechCrunch, és a Treehugger is, sőt, a 2017-es világkiállításon is ott lesz a Futi néven indult, majd Platio-ra keresztelt hazai fejlesztés.

Az ötlet lényege hogy a hulladékenergiaként elvesző erőforrásokat, mint például az emberi lépés, kerékpáros közlekedés,valamint a napfény és az éjszakai világítás energiáit hasznosítja "térkő" formájában.

A projekten jelenleg hárman dolgoznak, Ilyés Miklós tájépítész, Cseh József vegyész és villamosmérnök, valamint Sziszák Imre gépészmérnök.

A rendszer lelke egy újrahasznosított műanyag vázra épülő térkő elem, ami a benne elhelyezett piezo kristálylapok segítségével képes elektromos áramot termelni, és ami jelenleg még fontosabb szenzorokkal információt gyűjteni, raktározni, és továbbítani.

Jelenleg még csekély energiamennyiségről van szó, a fejlesztők elsősorban az érzékelésre fókuszálnak, de a technológia energiatermelési szempontból hatékonyabbá tételére kitalált ötletek kidolgozása már folyamatban van.

Az előzetes kalkulációk alapján a rendszer négyzetméterének árát igyekeznek majd százezres nagyságrendre csökkenteni, ami a hagyományos térkövek árával összehasonlítva még finoman szólva is igen borsosnak tűnik, azonban a hasonló teljesítményű napelem rendszerek mellett már versenyképessé válhat.

A csapat jelenleg is bővül, épp műszaki menedzser hallgatót, vagy végzettségű csapattagot, lelkes gépész-, vagy villamosmérnököt keresnek, reméljük, hogy még hallani fogunk róluk!