Elkérte a kályháját, de eladta, aztán pénzt kért, hogy visszaadja, majd különböző ürügyekkel még jobban lehúzta, végül már veréssel fenyegette a pénzéért a sértettet

bűnügy

A Móri Rendőrkapitányság sikkasztás, csalás, zsarolás bűntettek és testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. Péter ellen.

A 25 éves bodajki férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2014-ben egy ismerősétől kölcsönkért egy kályhát, ami a sértett beleegyezése nélkül eladott.

Később azzal csapta be az ismerősét, hogy a kályha visszavásárlásával csökkenteni tudja a kárát, de ehhez készpénzre van szüksége.

Fotó: police.hu

A sértett kifizette a kért összeget, de az elkövető a következő egy év alatt különböző valótlan indokokra hivatkozva összesen 130 ezer forintot csalt ki tőle.

Miután a kamuzásával már nem ért volna el eredményt, különböző tartozásokat és haragosokat talált ki, és veréssel kezdte el zsarolni a sértettet, így még közel 900 ezer forinthoz jutott.

A rendőrök megállapították, hogy M. Péter 2016-ban nem létező tartozásokra hivatkozva 3 másik bodajki lakostól is veréssel fenyegetőzve szerzett készpénzt, illetve egy szintén bodajki lakost minden előzmény nélkül puskatussal ütött arcon.

M. Pétert ma elfogták, kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették. (police.hu)