Inspiráló karácsonyi ajándéktippek Palvin Barbarától, Zimány Lindától és Vajna Tímeától

ünnep

Az év eddigi legfontosabb, tanulságos, – vagy kommentelőül – „el gondolkodtató” karácsonyi anyagával jelentkezett a Kiskegyed. Mint kiderült, teljesen félreértjük Magyarország legkörülrajongottabb asszonyait, akik szépségük és óriási vagyonuk ellenére szinte akár egy marék dióval és egy csipetnyi családi szeretettel is beérik Szenteste.

Forrás

Palvin Barbaráról – aki nemrég álvillantással borzolta a kedélyeket – kiderült, hogy bár már van 4 millió dollárja, mégis csak egy dologra vágyik karácsonyra („de arra nagyon”): egy mosógépre, amiben van szárító is.

Valaki mosson már rá, hát nincs egy rongya, amit felvegyen! (Fotó: Alberto Pizzoli / AFP)

És ez már tényleg a legdrágább dolog, ami csak felmerült, Zimány Linda, Kedves Ferenc milliárdos vállalkozó 30 éves kedvese ugyanis semmi cécót nem akar, csupán az eltört turmixgépe helyett szeretne az anyukájától egy újat.

Ha a Jézuskán múlik, már csak 10 napig kell kibírnia reggeli turmix nélkül!

Vajna Tímea pedig még ennél is szerényebb: elég neki egy nagy szemű rózsaszín plüsscsikóhal. Bár amióta Andy Vajna felesége, neki láthatóan minden nap karácsony.

Vajna Tímea az urától kapott már szépségversenyt és fánkozót is, de amire igazán vágyik, az egy kedves kis plüssállat (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Úgyhogy mindenki nézzen magába! Én a rokonoknak ezek után legfeljebb zsírkrétával készített rajzot ajándékozok.