Nem olyan régen, novemberben még a kormány azt kommunikálta, 1,7 százalékosra tervezik az idei államháztartási hiányt, ám ez a múlté: Lázár János főminiszter a mai kormányülés után azt mondta, két százalék feletti lesz.
Azaz a kormány hihetetlen módon elkezdte kiszórni a PÉNZT.
(Ebben költekezésben a kórházak adósságának rendezése, az Erzsébet-utalványok, a nyugdíjemelés és még sokan mások vannak benne.)
A Napi.hu kalkulációja szerint ez azt jelenti, hogy nagyjából 702 milliárdos lesz a deficit, azaz a kormány év végi költekezése egészen drasztikusan beindult, novemberben még éppenhogy 59,3 milliárd többletről számolt be büszkén.
Ez persze még mindig elmarad a 3 százalékos hiányplafontól, amihez mind az Orbán-kormány, mind Brüsszel is ragaszkodik a fenntartható növekedés és az adósság kordában tartásának érdekében.
Lázár János a gazdaság növekedésével kapcsolatban beismerte, a 2017-re adott növekedési előrejelzést is újra kell tervezni, mert az utolsó negyedév – az autóipar miatt – nem úgy sikerült, hogy tervezték.
4-5 százalékos GDP-növekedés biztosan nem lesz, erről ugyanis Lázár János a következőket mondta:
„Jó eséllyel az ideinél magasabb lehet a növekedési ütem 2017-ben, de az igazán komoly elrugaszkodáshoz 4-5 százalékos gazdasági növekedésre lenne szükség.”