Meredeken megugrott novemberben a letelepedési kötvények iránti kereslet, írja a Magyar Nemzet. A lap szerint jó reklám volt a programnak, hogy a kormány belengette a leállítását, aztán mégsem tett semmit, mert csak novemberben 216 külföldi vett kötvényt, ami közel négyszerese a szeptemberi és októberi értékesítési adatoknak.
A lap úgy tudja, a legnagyobb roham a kínai ügynökségeknél volt, ahol alig győzik befogadni a kérvényeket, olyan sokan akarnak beszállni az olcsó és gyors magyar letelepedési programba.
A legjobb az egészben, hogy közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánypártok idén már nem szüntetik meg a kötvényprogramot, miután a parlament utolsó ülésnapján sem adtak be ezzel kapcsolatos törvénymódosító indítványt.
A lap számításai szerint eddig 4247 kötvényt jegyeztek le a közvetítő cégek, amivel a legolcsóbb árazás szerint is 97,5 milliárd forintos bevételt jelent Ebből a közvetítő cégek 45 ezer eurós szolgáltatási díjat kapnak, de náluk csapódik le a 29 ezer eurós kamat is. Így egy darab kötvényen 23 millió forintot keresnek, ami 25 százalékos haszonkulcsot jelent az állampapírpiacra jellemző 0,2-0,3 százalékos átlagos jutalékszinthez képest.
A közvetítő cégeknek az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága adja meg a forgalmazási engedélyt. Ezt a biztottságot a program elindításakor éppen Rogán Antal vezette. Jelenleg öt ilyen cégnek van engedélye, egy kivételével olyan helyszíneken vannak bejegyezve, amelyek igen népszerűek az offshore szigeteken.