A francia bíróság kimondta, hogy Christine Lagarde, az IMF vezetője még Franciaország pénzügyminisztereként gondatlanságból majdnem óriási kárt okozott a francia államnak. Lagarde februárban kezdte ez az IMF élén a második 5 éves ciklusát (pedig decemberben már lehetett tudni, hogy valószínűleg büntetőügyben kell felelnie a bíróság előtt.
A volt francia pénzügyminisztert azzal vádolták meg, hogy 2008-ban egyszerű gondatlanságból nem állította le a választottbírósági eljárást a Nicolas Sarkozyhez köthető üzletember, Bernard Tapie és az akkor állami tulajdonban álló Credit Lyonnais bank között, így 285 millió eurót kellett volna kipengetni a költségvetésnek Tapie-nak, a kifizetést pedig később csak a fellebbviteli bíróság tudta megvonni tőle. Az ilyen, gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt kiszabható büntetés maximuma egy év börtönbüntetés és 15 ezer euró bírság lehet.
Egyébként Lagarde elődje az IMF élén, Dominique Strauss-Kahn azután mondott le, hogy szexuális erőszakkal vádolta meg egy New York-i szálloda takarítója. (New York Times)