Murányi Marcell lehet az MSZP válasza Habony Árpádra

POLITIKA

Murányi Marcellt, a Népszabadság egykori főszerkesztőjét kérheti fel az MSZP kommunikációs igazgatójának, értesült a Magyar Nemzet. Murányi a lap megkeresésére mindössze annyit mondott, hogy erről a kérdésről nem tud nyilatkozni.

A párt sajtófőnöke, Nyakó István szerint az új pártvezetés megválasztása óta keresik a megfelelő személyt a posztra, több komoly szakemberrel folytak és folynak tárgyalások.

Vannak, akik aggódnak Murányi kinevezése miatt. A Nemzet információi szerint leginkább azért, mert Murányit nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy közlekedési baleset miatt. Murányi egy biciklistát gázolt el, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, ahova később mégis visszatért. Ez egyesek szerint támadási felületet adhat az ellenfeleiknek.

Murányi annak idején emiatt a baleset miatt mondott le a Népszabadság főszekresztőségéről, miután megtudta, hogy áldozata a kórházban elhunyt. A lap élén testvére, András váltotta, aki egészen a lap megszűnéséig vezette a Népszabadságot.